Középiskola Angliában - into-s diákjaink beszámolói
Stengl Roland beszámolója Angliáról
Stengl Rolandnak hívnak, 2011 szeptemberében kezdtem el az angliai programot és 2012 júniusában megyek haza.
Pár évvel ezelőtt voltam Angliában és nagyon megtetszett az ország, már akkor megfordult a fejemben, hogy majd egyszer itt szeretnék élni. Valamint angolt tanultam első idegen nyelvként, amit fejleszteni szerettem volna. Amikor elhatároztam, hogy belevágok az Into-s programba, nem volt kérdés, hogy melyik országot választom.
Itt kint Sixth Form-ba járok, ami teljesen eltér az otthoni iskolától. Csak négy tantárgyat tanulok, mindet heti 6 órában. Kimondott osztály nincs, úgynevezett Tutor meeting-ek vannak heti egyszer, amikor megbeszéljük a fontos dolgokat (mint egy osztályfőnöki óra). Az egyik legjobb dolog a kinti iskolában, hogy nagyon modern és jól felszerelt, minden körülmény adott a sikeres felkészüléshez a vizsgákra. Nem nagyon szoktunk teszteket írni órákon, hanem januárban és májusban vannak vizsgáink, azokra készülünk egész évben. Minden tárgyból két tanárunk van, és különböző témaköröket tanulunk velük. Egyébként nagyon barátságosak és órán kívül is közvetlenek, jókat lehet velük beszélgetni.
Mikor kikerültem, középfokon beszéltem a nyelvet, azóta sokat fejlődött. Már mindent megértek, amit mondanak, de még a hátralévő időben szeretném, ha tovább fejlődne a nyelvtudásom.
A fogadó családom nagyon aranyos, sokat hülyéskedünk. Már az első hét után otthon éreztem itt magam, mindent megtettek annak érdekében, hogy könnyű legyen a beilleszkedés, ill. hogy ne legyen honvágyam. Nagyon fontos szerepet játszottak abban, hogy végig pozitív tudtam maradni, és hogy egy percig sem bántam meg, hogy nekivágtam ennek a kalandnak. Mindent meg tudok velük beszélni, tényleg olyanok vagyunk, mint egy igazi család. Rendkívül hálás vagyok nekik és örülök, hogy hozzájuk kerültem!
Mivel egyfajta egyetemi előkészítőre járok, az iskola nagyon lefoglal. Hét közben csak fociedzésre járok heti egyszer, másra nem nagyon van időm. Hétvégén összejövünk a többiekkel egy üdítőre és jókat beszélgetünk. Szerencsére Cambridge 40 perc buszútra van, így lehetőségünk van könnyen átmenni. A városban, ahol lakok, van egy nagy mozi is, oda is elmegyünk, ha van valami jó film.
A szünetekben szoktunk utazgatni, leginkább Cambridge-be, de London is szóba szokott jönni, mivel csak másfél órára van tőlünk.
Igazából csak bizonyos személyek hiányoznak, ill. események, de úgy maga az ország nem. Könnyen el tudnám képzelni, hogy már itt élem le az életem, de ahhoz persze sok embert magammal szeretnék hozni otthonról! :)
Az egyetlen nehézség az egész év alatt a számomra fontos személyek hiánya, ezzel a legnehezebb megbirkózni.
Az egyetlen tanács, amit mondanék a kiutazó diákoknak az az, amit már biztosan sokszor hallottak és még hallani is fognak. Legyenek nagyon nyitottak és próbálják meg élvezni minden pillanatát a programnak, mert nagyon gyorsan elmegy az egy év! Használjanak ki minden lehetőséget, amit csak tudnak!
Varga Bence beszámolója Angliáról (Bristol)
Üdv mindenkinek, Varga Bence vagyok és a 2010/11-es tanévet töltöttem Bristolban, Anglia dél-nyugati részén. Azért választottam Angliát, mert már gyerekkorom óta érdekelt az angol kultúra és nyelv, illetve az angol foci szeretete miatt. Középfokú nyelvvizsgám volt, amikor kijöttem, azonban pár nap után rádöbbentem, hogy ez bizony nagyon keveset ér. A fogadó anyukámat és a helyi képviselőt értettem meg a legjobban, köszönhetően, hogy direkt lassan és érthetően beszéltek, azonban a fogadó apukám, aki Bristolban nőtt fel olyan erős akcentussal beszélt, hogy egy félévnek el kellett telnie, hogy rendesen megértsem.
Az iskolát, amibe járni fogtok semmiképpen sem lehet összehasonlítani az otthoni középiskolákkal. Én egy úgynevezett Sixth Form College-ba járok, ami egyfajta átmenet a középiskola és az egyetem között. Három tantárgyat kell kötelezően felvenni, amelyeket te magad választhatsz ki érdeklődési körödnek megfelelően. A tanárok sokkal közvetlenebbek, nem gyerekként tekintenek a diákokra, sokkal inkább kollégaként. Nincsenek osztályok, minden órán más-más csoporttal vagyok, ami azért is jó, mert így több embert ismerhettem meg. Rengetek sportolási lehetőség van, és a nagyrészük ingyenes, illetve a felszerelés is biztosítva van.
Mint már említettem, az elején nagyon nehéz volt megérteni a helyieket. Az iskolában írt sok essay miatt fejlődött a nyelvtanom, de a beszédben nagyon nehéz a nyelvtani szabályoknak megfelelően kommunikálni, mert az itteni szlengekben helytelenül használnak sok mindent, amihez nagyon könnyen hozzá lehet szokni. A fogadó szüleim kedvesek voltak, családtagként kezeltek, de ez nagyon távol áll az otthon megszokottól. A fogadó anyukám ápolónőként dolgozik, őt nagyon könnyű volt megérteni, és mindig segíteni akart mindenben. A fogadó apukámra minden igaz, amivel egy angol férfit jellemezni szoktak. Csendes, és nagyon jó humora van, nagyon sok kifejezést átvettem tőle. Szabadidőmet általában a belvárosban töltöttem barátokkal, ismerősökkel, szombatonként pedig foci meccsekre jártam a szomszédokkal, akik nem is angolul, hanem bristoliul beszélnek, amit imádtam hallgatni.
Dél-Nyugat Anglia legnagyobb részét bejártam a fogadó szüleimmel, illetve az Egyesült Királyságon belül elég sokat utaztam különböző meccsekre.
Magyarországról a finom ételek, a barátok, a családom és a jó bulik hiányoztak, de ez nem volt rám túl nagy hatással, mivel szüleim gyakran küldenek csomagokat, telis-tele finomságokkal, illetve Skype-on tartottuk a kapcsolatot, és így mindig képben voltam, hogy mi történik otthon. Néha volt honvágyam, de igazából nem volt túl sok időm, hogy ezzel foglalkozzak, mindig beláttam, hogy ez egy óriási lehetőség, és próbáltam kiélvezni minden egyes percét.
A tanácsom az lenne, hogy nyitottnak kell lenni az új dolgokra, azonban nem kell jó képet vágni mindenhez, bátran, de udvariasan meg kell mondani a családnak, hogy ha valamihez nincsen kedved, vagy ha van valami problémád, legtöbb esetben ezt jobb házon belül megoldani, egy igazi angol tea mellett. Összességében csak nyerni lehet a programmal.
Üdv,
Varga Bence
Soós Martina élménybeszámolója Angliáról (Tonbridge)
Soós Martina vagyok és Angliában 2009. augusztusától - 2010. júniusáig tartó tanévben vettem részt a cserediák programban.
Hogy miért ezt a nyelvet választottam? Alsó tagozatos általános iskolás korom óta tanulok angolul. Élveztem, hogy minden évben egyre többet és jobban értek és beszélek, de vágytam a még jobbra, a tökéletesre. Két idősebb barátnőm is részt vett a cserediák programban és mikor hazajöttek ámulattal hallgattam milyen folyékonyan és könnyedén beszélik az angolt. Az ő tapasztalatikra támaszkodva én is belevágtam a cserediák programba, amit nem bántam meg és napról napra egyre jobban élvezek! Én személy szerint a nagy USA-ba szerettem volna menni , de a szüleim ezt nem nagyon támogatták a nagy távolság miatt, így „maradt” Anglia! Aminek utólag nagyon örülök.
Az iskola rendszer teljesen más, mint az otthoni. Összesen négy tantárgyat kellett tanulnom, amiből az angol volt kötelező, és fel nem tudnám sorolni mennyi más tantárgy közül lehetett illetve kellett még másik hármat választanom. Nem voltak osztályok, csak évfolyamok, és a különböző tantárgyakat különböző csoportokkal tanultam. Így minden tantárgy óráin másokkal voltam együtt. Kb. 20 fős csoportokban tanultunk, amit én kifejezetten élveztem. A diákok és a tanárok is segítőkészek és figyelmesek. Nekünk cserediákoknak, akik 11-en voltunk egy koordinátor tanárunk is volt, akihez fordulhatunk bármilyen iskolai vagy magánéleti problémánkkal. Szerettem Mr. Haward-ot, tudta mikor kell megvigasztalnia, és tudta mikor kell esetleg leszidnia, vagy megdicsérnie. Egyszerűbben kifejezve olyan igazán jó pedagógus. Az iskolában csak a 16 évesnél fiatalabbak ehetnek a menzán. Én délidőben az otthonról vitt szendvicseimet ettem. A napi meleg ételt mindent este a fogadó családommal együtt fogyasztottuk el, ami a legfontosabb családi program esténként. Ekkor beszéltünk meg mindent, ami aznap történt velünk. Az iskolában van lehetőség sportolni, de Angliában nincs tornaóra, mint otthon, hanem vagy nagyon korán vagy az ebédszünetben vagy pedig késő este vannak az edzések. Én versenyszerűen sportoltam otthon, de Angliában nem űztem semmi sportot az iskolán belül, mert nem fért bele az időbeosztásomba. Néha úszni vagy teniszezni mentem a barátokkal. A rendszeres sport helyett inkább az esti órákban az egyetemre jártam plusz angol órákra. Így a tanév végén az egyetemen tehettem le egy angol nyelvvizsgát, aminek remélem nagy hasznát veszem majd a későbbi életemben. A nyelvet mikor Angliába érkeztem alapszinten beszéltem, most már 5 hónap után folyékonyan tudtam beszélni, gondolkodni angolul.
A fogadó családom imádnivaló volt. Egy idősebb házaspárhoz kerültem, akik szinte a tenyerükön hordoznak. Van egy 30 éves fogadó nővérem is, akire szintén bármikor számíthattam. A szabadidőnkben sok programot szerveznek nekem pl.: színház, koncertek, különböző kirándulások, de ami legjobb volt nekem, hogy naponta beszéltek hozzám, beszéltetnek engem, és segítettek a tanulásban, ha igényeltem. Az iskolával szintén volt lehetőségem utazni ide-oda. Jártam például Anglia legnagyobb vidámparkjában.
Magyarországról természetesen a családom és a barátaim hiányoztak. Karácsonykor volt ez első nagyobb honvágyam, de a fogadó családom mindent megtett, hogy elfoglaljon és elterelje a figyelmemet, így hamar túljutottam rajta. A napi kisebb honvágyérzéseken túl lehet élni azzal, hogy a neten tudok pár szót váltani a szüleimmel, akik meg tudnak nyugtatni és erőt tudnak adni, ha rossz kedvem van. Néha az volt az érzésem, hogy anyát inkább nekem kell vigasztalnom, nem neki engem.
Ha őszinte akarok lenni azt kell mondanom, hogy minden nehézséget okozott az elején és az is legalább ennyire igaz, hogy semmi nem okozott nehézséget. Minden attól függ, hogy az ember hogy tudja a gondolatait és az érzelmeit a céljai szolgálatába állítani. Nehéz egyedül egy idegen kultúrában eligazodni, egy idegen családba és iskolába beilleszkedni. Ha az ezek miatt a dolgok miatt magamban eluralkodni engedtem volna a rossz érzéseket, ahelyett hogy megismerni, megérteni és elfogadni próbáltam volna a sok új dolgot ami körülvett, akkor valószínű nagyon nehezen bírtam volna ki az idő múlását. De jól éreztem magam, és büszke vagyok magamra, és jó érzés, hogy büszkék rám a szüleim és tanáraim is.
Az utánam jövő cserediákoknak azt tanácsolom, hogy jó alaposan gondoljátok végig mit vállaltok, de utána ne habozzatok, induljatok, mert megéri. És mindig ismerjétek meg az új dolgokat mielőtt véleményt alkottok róluk! Nekem bevált. Sok sikert Nektek is!
Martina
