Cserediák fogadása Magyarországon
Szeretne cserediákot fogadni?
Nem csak a magyar diákok szeretnének tanévet tölteni külföldön!Más országok diákjai is álmodnak arról, hogy Magyarországon töltenek egy tanévet. Fiúk és lányok a világ minden részéről szeretnék megismerni a magyar kultúrát, fejlesztenék a magyar nyelvtudásukat és barátokat akarnak szerezni a világnak erről a pontjáról.E diákok számára szeretnénk lehetővé tenni, hogy cserediákként hazánkba jöjjenek, és fogadó családoknál találjanak otthonra a tanévprogramjuk idején. Így a leendő fogadó családok egy diákcsere közösség részévé válhatnak, és fogadó szülőként számos nézőpontból megismerhetnék, hogy hogyan gondolkodik egy másik ország gyermeke.Fogadó családként sok érdekességet mutathat meg hazájából az új családtagnak, amire büszke.Emellett sok újdonságot tudhat meg önmagáról, a saját családjáról és Magyarországot is egy másik szemszögből ismerheti meg egy másik ország fiatalján szemén keresztül.Az év során találkozót szervezünk a fogadó családjaink számára, ahol megismerhetik egymást és megbeszélhetik a tapasztalataikat.
Jelentkezés módja:
Az az érdeklődő család, aki szívesen vállalná ezt az izgalmas feladatot és jelentkezik fogadó családnak irodánknál, annak nem kell mást tennie, mint küldenie egy üzenetet cégünk e-mail címére (hungary
subdomain.into-exchange.com vagy megkeresni bennünket a honlapunkon található KAPCSOLATFELVÉTEL topikra kattintva. Ezután e-mailben elküldjük a jelentkezéshez szükséges nyomtatványunkat a megadott elérhetőségükre.
Kiből válhat fogadó család?
Ez egy szubjektív kérdés, annak, aki már gondolkodott azon, hogy szeretne fogadó szülőként egy csereprogramban részt venni. Az egyik ország diákja olyan fogadó családról álmodik, ahol vele egykorú fogadó testvérei lehetnek és azokkal egy iskolába is tud járni, de olyan cserediák is akad, aki egyáltalán nem szeretne fogadó testvéreket. Egy másik tanuló jól érezné magát háziállatok között, míg van olyan diák, aki kevésbé ragaszkodik a kedvencekhez a fogadó családja otthonában.
Mi, mindent megteszünk azért, hogy a jelentkező családok a hozzájuk leginkább illő diákot fogadhassák.
Vendéglátó válhat olyan családokból, akiknek vannak iskolás vagy óvodás gyermekeik, de olyan család, ahol a gyerek már nem élnek otthon. Alkalmas lehet erre a feladatra az a család is, ahol egyelőre nincs még gyermek és épp ezért szeretnének diákot fogadni egy másik országból. Illetve cserediákot egyedülálló szülő is vállalhat.
A legfontosabb szempont az, hogy sikerüljön jól összehangolódnia a diáknak és a családnak.
Az ideális fogadó család nem más, mint aki megértő, segítőész és együttműködő az esetleges nehézségekkor is, és támogatja a diákot a beilleszkedésben. Minden családban vannak súrlódások, de azokat egy nagyobb beszélgetéssel könnyedén meg lehet oldani. A szívélyesség és a vendégszeretet a kulcsai az összhangnak, így a fogadó ország hamar otthonává válik az ideérkező diáknak.
Hol élnek a fogadó családok?
Általában a fogadó családok kisvárosokban, kertvárosokban, elővárosokban vagy vidéki településeken élnek. Ilyen környezetben egy cserediák is rugalmasabban tud kapcsolatokat teremteni, barátokat találni és új emberekkel találkozni.
Illetve ezáltal közelebb tud kerülni ahhoz az életmódhoz, amiben a fogadó családja is él.
A helyes hozzáállás
A fogadó család a legfontosabb alapja egy sikeres diákcsereprogramnak. A diák nem egyszerűen vendége a fogadó családnak, sokkal inkább a család egy új tagja. Ezért kell a családnak és a diáknak nyitottnak, érdeklődőnek lenni a másik iránt, hogy egyre jobban tudjanak alkalmazkodni egymáshoz. A cserediákok sokszor félelemmel érkeznek meg a fogadó országba, tartanak attól, hogy a fogadó család más lesz, mint amire számítottak. Természetesen ez a félelem a fogadó családokban is megvan. Mindegyik fél kíváncsi arra, hogy összeillenek-e, sikeres lesz-e a beilleszkedés az új környezetbe és képesek lesznek-e hasznosan eltölteni az időt egymással a közös félév vagy tanév során.
Röviden: Mindkét fél tele van várakozással és számos gondolattal a másikról! Ennek így is kell lennie, mikor a kezdetekkor egymásnak idegenek találkoznak. Amint a fogadó család látja, hogy a diák nyitott a család közös programok iránt, úgy megnyílik a lehetőség arra, hogy egy új kultúra mutassa meg magát a fogadó család sajátjával együttesen.
Mi motiválhat a fogadó családot?
Néhány fogadó család azért fogad cserediákot, mert szeretné megmutatni neki a saját országát, és örömmel osztozni vele a tapasztalatokon. Sok fiatal család benyomásokat szeretne kapni arról, hogy milyen a mindennapjaikat együtt tölteni egy diákkal, akit támogatni szeretnének a tanulmányaiban. De a legfontosabbnak azt tartja minden részvevő fogadó család, hogy a fogadott diák által valami újat ismerhessen meg arról az országról, ahonnan a diák érkezett.
A fogadó családok kiválasztása
Minden fogadó családnak jelentkezési lapot kell kitöltenie, nyilatkoznia kell arról, hogy szeretne fogadó családdá válni és a kért dokumentumokat (pl.: erkölcsi bizonyítvány) csatolnia kell a jelentkezési anyagához. Fontos, hogy a potenciális fogadó családok igazolják a büntetlen előéletüket, ahogy azt más országok fogadó szülei is teszik. Először ezeken a lépéseken kell körültekintően keresztül mennie a jelentkezőknek. A fogadó családok bőrszíntől, vallástól vagy foglalkozásuktól függetlenül tudnak fogadó családokká válni.
A legfontosabb szempont a jelentkezéskor az, hogy a potenciális fogadó család szerető és szívélyes tudjon lenni egy cserediákkal.
Ki dönt arról, hogy melyik családhoz kerül?
A fogadó család dönti el, hogy melyik jelentkező diákot szeretné fogadni. Kollégáink a partnerszervezeteinknél szakszerűen ellenőrzött, és akár már tapasztalattal rendelkező családokról adnak hírt az érdeklődő diákoknak. Eszerint hirdetik a cserediákok számára a jövendőbeli fogadó családokat az országukban.
Változhat a fogadó család a tanév vagy félév során?
A legjobb családokban is akadhatnak félreértések és felmerülhetnek különféle különbségek a családtagok között. Ilyen esetekben mi vagyunk ott, hogy közreműködjünk egy mindenki számára előnyös változás érdekében. Együtt, a fogadó család közreműködésével döntünk arról, hogy milyen módon lehet a nehézségeket megoldani.
Néhány esetben nem lehet megmagyarázni, hogy az együttélés miért nem működik, a felmerülő nézeteltéréseket így nem lehet beszélgetés útján megoldani vagy alapos okkal alátámasztani. Ebben az esetben a fogadó családnak megvan a lehetősége arra, hogy válasszon. Mindenesetre fontos, hogy a probléma nem feltétlenül terheli a fogadó családot, illetve azzal kapcsolatban, amilyen hamar csak lehet, keresse meg irodánkat. Csak akkor tudunk segíteni a döntésben, ha felveszik velünk a kapcsolatot.
Gondoskodás a fogadó országban
Kérdésekkel és problémákkal a helyi képviselőt kell megkeresnie a fogadó családnak. Ő az, aki ismeri a családokat, a környéket és az iskolát.






