Középiskola Franciaországban - into-s diákjaink beszámolói
Viszló Eszter élménybeszámolója Franciaországról
Sziasztok!
Viszlò Eszternek hìvnak. A 2011/12-es tanévet töltöm Franciaorszàgban az Into-val. Most egy Lyon-tòl nem messze talàlhatò kisvàrosban lakom.
Azért ezt az orszàgot vàlasztottam, mert màr kicsi korom òta vonzott a francia nyelv és a kultùra. Amikor gimnàziumba mentem francia kéttannyelvű tagozatot vàlasztottam. Ezutàn evidensnek tűnt, ha utazok, akkor a cél biztosan Franciaorszàg lesz.
Az itteni iskolarendszer egyàltalàn nem hasonlìt az otthonira. Minden reggel 8:30-kor kezdünk és délutàn 5 vagy 6 òra felé végzünk kivéve szerdàn, mert akkor délutàn nincsen tanìtàs. Ezt egy kicsit nehéz volt megszokni, de napközben mindig van legalàbb egy-màsfél òra ebédszünetünk és egy-két lyukasòra, amit vagy a könyvtàrban töltünk tanulàssal vagy pedig kimegyünk egy kicsit a vàrosba, néha még a helyi uszodàba is van időnk elmenni. Az ebédszünetben a menzàn eszünk, ami össze sem hasonlìhatò az otthonival, tényleg nagy a vàlaszték. Mivel én a gimnàzium első osztàlyàba jàrok mindenféle tantàrgyam van, példàul gazdasàgtan, spanyol vagy mòdszertan, ahol segìtenek nekünk felkészülni a különböző òràkra. Az iskolànk felszereltsège össze sem hasonlítható az otthonival, minden tudomànyos òràn kísérletezünk, a tanàraim pedig nagyon szimpatikusak. Làtszik rajtuk, hogy szeretnek nekünk tanìtani és tényleg mindenben segìtenek, ha valaki nem ért valamit.
Mielőtt kikerültem azt hittem, egész jòl beszélem a nyelvet, de hamar ràjöttem, hogy nagyon sok olyan dolog van, amit az iskolàban nem tanulhatok meg. Voltak olyan beszélgetések, amikben jò ha két mondatot értettem, azt is csak akkor, ha egyenesen nekem cìmezték, de ez gyorsan elmùlt, a màsodik hònap végére màr egész jòl ki tudtam magam fejezni és sokkal jobban értettem a dolgokat.
A fogadócsaládommal nagyon jòl kijövök, teljesen olyanok nekem, mint egy igazi család, ami azt jelenti, hogy itt is vannak unokatesòim, testvéreim, nagynénik és nagybácsik. Nagyon jòl telnek velük a hétköznapok, nagyon sokat kiràndulunk is. Eddig màr két hetet töltöttem a tengerparton, sokat megyünk sétàlni a közeli erdőkbe és màr Lyonba is többször elvittek. A nyàron pedig majd Pàrizsba megyek az egyik barátnőmmel.
Szabadidőmben jàtszom két zenekarban, sokat vagyok a baràtaimmal, sokszor megyünk moziba vagy egyszerűen a màsiknàl töltjük a szerda délutànt, de mivel a családomnak vannak lovai, lovagolok is.
Az elején még sokat volt honvàgyam, de most màr egyre kevésbé. Leginkàbb a csalàdom és a baràtaim hiànyoznak, na meg a magyar nyelv. Jò lenne egy kicsit magyarul beszélgetni valakivel, hallani az otthoni hìrekről, ìgy, ha megyünk valahovà mindig fülelek hàtha hallok egy-két magyar szòt, de eddig még nem volt szerencsém. :)
Ha tanàcsolnom kéne valamit a most indulòknak azt tanàcsolnàm, hogy legyetek nyitottak és ne féljetek beszélni! A hibàkat ők csak aranyosnak tartjàk és idővel el is mùlik.
Üdv, Eszter
Gálik Eszter élménybeszámolója Franciaországról
Franciaország az én választásom volt. Amikor megérkeztem, 16 és fél éves voltam, egy kedves 55 éves néninél laktam. Hallottam mástól is, hogy az én környékemen, vagyis a Rhône-Alpes-ban jók és kedvesek a befogadó családok.
Egy erős, katolikus magániskolába jártam, ahol az osztálytársaim nagyon befogadóak , a tanárok pedig segítőkészek voltak. Ami első pillanattól kezdve rendkívül szimpatikus volt, hogy minden francia (tanár, gyerek egyaránt) mondta, ha valamit nem értek, bátran kérdezzek vissza.
Az iskola egész napos volt, ez azt jelenti, hogy nyolckor kezdtünk, bent ebédeltünk a menzán (ami egyáltalán nem volt rossz!) és volt, hogy akár fél hatig is eltartott a tanítás. A helyzetemből adódóan nekem nem volt olyan óra, amin nem kellett részt vennem (pl. második idegen nyelv, mert nekem az a francia), így volt, hogy korábban végeztem, de az is előfordult, hogy később kezdtem.
Itt sokkal türelmesebbek az emberek. Néhány hónap után elgondolkoztam, és lehet, hogy mindezt a vidék tette...(én Budapestről jöttem ebbe a nyugis kis városkába, Birgnais-be).
Természetesen hamar szereztem barátokat is, a külföldi cserediákokkal is találkoztam többször a kint létem alatt és azok a programok különösen nagyon jók voltak!
Személyes célom a francia nyelv és kultúra elsajátítása volt és elég sok mindent tanultam meg: először is megváltozott az étkezési kultúrám; már nem irtózom a halaktól és a “tenger gyümölcsei”-től, természetesen megismertem rengeteg ételt és sok hozzávalót, sajtokat és a borokat is. Fantasztikus kulturális közegbe csöppentem!
A szünetek hosszabbak voltak, mint otthon (általában 2 hét) - ilyenkor utaztunk a családdal. A karácsonyt Provence-ban töltöttem, megismertem az ottani, ettől is teljesen eltérő kultúrát, és egy-egy nap erejéig a régiómban levő városokat is lehetőségem adódódott meglátogatni. Még utazásom elején részt vettem egy zarándoklatban, Lourdes-ban, ez iskolai szervezésű volt, sok iskolatársammal ismerkedtem meg és ez alatt is sokat fejlődtem, mert egész nap a francia gyerekekkel voltam.
A szabadidőmet tekintve - ami az iskolai elfoglaltságok mellett nagyon szűkös- furulyáztam otthon és a faluban, ahol laktam, a helyi zeneiskolában kamaráztam heti egy órát (hárman zenéltünk). Sportolni is volt lehetőség, de én nem iratkoztam be semmilyen klubba, több rendszeres elfoglaltságra már nem tudtam időt szánni, de futottam, amikor csak lehetőségem adódott.
Az ittlétem alatt a legnehezebb a családomtól való távollét volt. Megszoktam az itteni emberek habitusait, hogy mindig azt hitték, angol vagyok, hogy sokat kellett tanulnom és nem voltak mindig jó jegyeim (kiérkezésem előtt 2 évvel kezdtem csak el franciául tanulni, így nagyon gyorsan kellett haladnom, hogy elérjem a beiskolázási szintet). Az otthoni barátaim szintén nagyon hiányoztak, bármennyire is szerettem az itteni életet, ami így visszagondolva sokkal könnyebbnek tűnt nekem.
Az egyik legfontosabb, amit itt tanultam, az a türelem – minden szempontból és mindenki irányába. Ezt tudom mindenkinek ajánlani, aki ide jön! Saját tapasztalatból mondom. Egy olyan “tudomány”, amit itt értettem meg. Még öt perc és jött a busz (ami egyébként csak óránként járt), még egy kicsit beszélgetek valakivel és sokkal jobb lesz az én napom is!
Türelem és figyelem a másikra, hisz nem Te vagy otthon, hanem Ők, Téged csak befogadtak, de ha kedves és nyílt vagy velük, minden jól fog menni!
Tamás Soma élménybeszámolója Franciaországról
Tamás Soma vagyok, és a 2010-11-es tanévet töltöttem Franciaországban.
Körülbelül már az általános iskola 5. osztályától terveztem, hogy ”gimis” éveim során egy évet el fogok tölteni valahol külföldön. Akkor még az USA volt az álmom, majd 9. osztályba kerülve elkezdtem franciául tanulni, és mivel akkor már angolul és németül is egész jól beszéltem (főleg a franciához képest), így esett a választásom Franciaországra. Most visszatekintve elég merész döntés volt, mivel mikor megérkeztem még egyáltalán nem tudtam beszélni a családdal, csak angolul a fogadó anyukámmal. Teltek a napok, hetek, hónapok és a program felénél az angol anyanyelvű cserediákokkal is inkább franciául kezdtem beszélgetni. Az iskolában az órákon lassan mindent megértettem, és csaknem mindent el tudtam mondani. Az első egy-két hónapban egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan fogok fejlődni, de megtörtént.
Természetesen ez a teljesen francia környezetnek volt köszönhető, ami mint otthon, mint az iskolában körülvett.
Franciaországban a dolgos hétköznapok elég sokáig tartanak; az utolsó óráról 17:40-kor csöngetnek ki, kivéve szerdán, ugyanis akkor nincsen délutáni tanítás. Igen, én sem értem, hogy hogyan sikerült megszoknom, de szinte már természetesnek tűnik, hogy este fél 7-re értem haza. Amúgy az iskolai élet ezen kívül is elég sokban különbözik az otthonitól. Délelőtt négy óránk van, majd ebéd. Két féle menza van: önkiszolgáló-, és gyorsétterem. Az otthoni menzához képest ezek tényleg éttermek, ahol finomakat lehet enni. Miután jóllaktunk a másfél órás ebédszünetünkben még van négy utolsó óránk. Természetesen volt, hogy valami elmaradt, vagy alapból lyukas óránk van, ekkor a tanulószobába kell menni, ahol felügyelők teremtenek csendet, hogy a nebulók itt készülhessenek fel a következő napi órákra. Nekem itt olyan tantárgyaim vannak, mint matek, francia, földrajz-történelem, fizika-kémia, testnevelés, német, angol. Ez csak az én osztályom, a másikakban vannak különböző tárgyak, amelyek Magyarországon egyáltalán nem léteznek, és különböző idegen nyelvek is, amelyeknek elég széles választéka közül lehet választani például: portugál, spanyol, japán, olasz stb. Az előbb említetteken kívül nincs sok különbség a magyar oktatáshoz képest. A tanárok közt, akárcsak otthon, van kedvesebb, aranyosabb, de természetesen van szigorúbb is.
Az iskolai rendszerből adódóan nem sok szabadideje van itt az embernek, viszont ha van, akkor én azt próbálom kihasználni. Mivel az iskolában nincs olyan sportlehetőség, ami igazán érdekelne, így a helyi foci csapat edzéseire járok le. Illetve a fogadó családommal moziba, barátokhoz megyünk a hétvégéken.
Szerencsére a fogadó családom nagyon aranyos, tényleg teljesen otthonosan érzem magam náluk, és - még a nagyszülők is - teljesen úgy kezelnek, mintha családtag lennék. Hétvégenként velük gyakran megyünk felfedezni a környéket, vagy éppen sétálni egyet az óceán partján. Már Párizsban is voltunk, ahol egy csodálatos hétvégét töltöttünk el.
Habár a fogadószüleim gyermekükként kezelnek, természetesen hiányzik az otthon melege, illetve a magyar barátaim, barátnőm és az ő ölelésük. A hozzám közel állókon, és a töltött paprikán kívül más nem hiányzik. Honvágyam is csak a kezdeti időkben volt, most már teljesen megszoktam, hogy itt is van egy életem, meg otthon is. Ezt amúgy szerintem nem lehet teljesen leküzdeni, viszont sokat segít a fogadócsalád szeretete.
Összességében egy olyan élményt adott nekem az eddigi öt hónap, amit nem nagyon lehet elmondani, ezt tényleg meg kell tapasztalni. Érdemes. Viszont ha úgy döntötök, hogy vállalkoztok erre a nagy kalandra, akkor mindenképpen gyúrjatok rá kicsit a nyelvre a kiutazás előtt, mivel így sokkal egyszerűbb lesz a beilleszkedés. Üdv, Soma
Tóth Dávid élménybeszámolója Franciaországról
Tóth Dàvidnak hívak és az Into Magyarország programjával 2009/2010-e tanévben utaztam ki Franciaorszàgba. Egészen pontosan Dél-Franciaorszàgba.
Azért ide utaztam ki, mert a program ideje előtt két évig az adott ország nyelvét tanultam, több-kevesebb sikerrel. Az iskolámban a franciát, mint nyelvet, a hasznossága miatt választottam szüleimmel együtt.
A francia középiskola talán csak abban hasonlít a magyarországihoz, hogy 4 fala van a termeknek. Az osztálylétszám körülbelül a fele annak az itthoninak, sokkal jobban felszerelt iskola, például volt két étkezője is! A tanárok és a diàkok sokkal lazábbak voltak, bár ez lehet annak az oka is, hogy katolikus iskolába járok Magyarországon. Emelt matek, fizika, kémia és fizika szakra jártam, ezért ebből volt a legtöbb a héten a francia iskolámban. Nagyon sok más órám nem volt. Minden óràn kísérleteztünk, amit lehetővé tett a már említett jól felszerelt osztàlyterem.
A kiutam előtt két évig tanultam a franciát, de biztos vagyok benne, hogy ez nem làtszott meg rajtam. Tehát körülbelül egyes szintről kezdtem. Ahhoz képest rengeteget fejlődtem! A fogadó szüleimmel, de a továbbiakban csak szüleimnek említem Őket, csak franciául beszéltem és az osztálytársaimmal is. Az órán a sok speciális kifejezés miatt nehéz volt a beilleszkedés. De később a megértésem is elég jó lett! Voltak órák, ahol például mindent megértettem.
A csalàdommal tökéletes kapcsolatom volt! Sokat nevettünk, játszottunk és segítettünk egymàsnak. De szerintem bàrki ki tud alakítani ilyen jó kapcsolatot a fogadó csalàdjàval. Én úgy érzem nem nehéz. Csak úgy kell csinàlni mindent, mintha otthon lennél! Azaz, ha példàul sok a mosatlan, akkor szó nélkül elmosogatsz. Ez a csalàdnak is, és majd Neked is, jól fog esni.
Szabadidőmről nem tudok sok mindent írni, mert a hat óràig tartó iskola mellett nehéz volt sok mindent csinàlni. De mivel Magyarországon íjászkodtam és hatalmas szerencsémre itteni anyukám íjász edző volt, ezért ezt a tevékenységet ott is tudtam folytatni. Heti 10-15 órában.
Első félévben csak a régión belül néhány helyre mentem a szüleimmel. De a nyáron és tavasszal, már utazgattam a baràtaimmal is. Ezt természetesen csak az Into, és a két családom beleegyezésével!
A legjobban a családom, baràtaim hiányoztak, de tudtam, hogy nem örökre maradok kint, és mindenért kárpótolt az itteni csalàd és a baràtok. Éppen ezért, nem vagy nagyon kis honvàgyam volt csak, amit könnyedén le tudtam győzni.
Ha valakinek mégis nagy honvàgya lenne és úgy érzi, hogy nem tud kint maradni, akkor próbàljon meg baràtkozni, mert a baràtok segítenek legjobban legyőnzi a honvàgyat!
A legnagyobb nehézséget nekem a nyelv jelentette.
Azoknak, akik jelentkeznek egy ilyen programra, azoknak azt mondanàm, hogy fel a fejjel! Álljanak pozitívan a dolgokhoz! Beszéljenek minél többet a kintlétük alatt (a fogadó orszàg nyelvén persze!) még akkor is, ha nem tökéletesen fejezik ki magukat. Minél több sport vagy szabadidős elfoglaltsàgot csinàljanak, a csalàdjukkal vagy a baràtaikkal és meglàtjàk jól fog telni ez az egy év. Azt kell, hogy mondjam hogy hamar el fog telni....sajnos! De a legfontosabb: vannak szabàlyok is és soha ne felejtsétek el: Ti nem üdülni utaztatok ki egy évre!!!
