Középiskola Németországban - into-s diákjaink beszámolói
Csákó Laura élménybeszámolója Németországból
A nevem Csákó Laura. A 2010/11-es tanévet töltöttem Németországban. 2010. augusztus végén jöttem ki és július 25-én utaztam haza, Magyarországra.
Amikor megkaptam ezt a lehetőséget, hogy egy évet Németországban tölthetek, nagyon boldog voltam, de igazán akkor voltam, amikor kijöttem!
Azért választottam ezt a nyelvet, mert Sopronban lakok, ami Ausztriához közel van, ezért sokszor lehetőségem volt arra, hogy oda kimenjek egy-egy napra (vásárolni, sielni, snowboardozni stb.) Az iskolámban is elég hosszú ideje tanultam ezt a nyelvet. Ezért szerettem volna mindenképpen Németországba menni, mert teljesen magával ragadott az emberek kedvessége, mentalitása és az ország szépsége.
Először nagyon izgultam, hogy milyen lesz az iskolám, hogyan fogadnak majd az osztálytársaim, milyenek lesznek a tanórák. Azt kell, hogy mondjam, teljesen felesleges volt ezen aggódnom. A diáktársaim nagyon segítőkészek, türelmesek és kedvesek voltak. A tanórák teljesen máshogyan működnek, mint itthon. A tanár-diák kapcsolat sokkal közvetlenebb és “barátibb”. Az órákon mindenki együtt, közösen dolgozik.
Ahogy már említettem, eléggé hosszú ideje tanultam németet, így amikor kijöttem egészen jól boldogultam a nyelvvel. De a kiutazásom után nagyon sokat fejlődtem, pár hónappal később akcentus nélkül, gyorsabban és gondolkodás nélkül tudtam beszélni. Már minden helyzetben meg tudom értetni magam, és amit mondanak nekem azt teljesen megértem.
A fogadó családom is egyszerűen hihetetlenül kedves volt, barátságos és türelmes. Ha bármiben a segítségüket kérem, akkor rögtön ott voltak és segítettek nekem. Nagyon örülök, hogy ilyen jó családhoz kerültem.
Szabadidőmben általában a barátaimmal voltam, de sok közös programot csináltam a családommal is. Valamikor elmentünk sétálni, sportolni, a városba vásárolni vagy egyszerűen beültünk kicsit egy kávézóba. Paderbornban laktam, de nagyon sok helyre elvittek engem. Jártam Hamburgban a “fogadó unokatestvéremnél”, Brémában, Düsseldorfban, Kasselben, Ludwigsburgban és Stuttgartban.
Annyi helyen jártam és annyi minden történt velem, hogy a honvágy eszembe sem jutott. Szinte nem is volt idő erre gondolni, meg nem is kellett, mert nagyon jól érzem/éreztem magam.
Ha ki szeretnétek menni külföldre tanulni, akkor ne adjátok fel az álmotokat! DON’T DREAM IT, DO IT! ;)
Ez lesz életetek legjobb élménye, kalandja és nagyon sok tapasztalatot fogtok szerezni fél vagy egy év alatt!!
Végh András élménybeszámolója Németországról
Sziasztok!
Végh András Attila vagyok, az into cserediák időszakom 2011. szeptember 1.-től 2012. július 7.-éig tart. Németországba utaztam, mert angolul már viszonylag jól tudtam és úgy gondoltam, hogy jó lenne egy kicsit a második idegen nyelvemet is felturbózni. Az iskolával teljes mértékben elégedett vagyok. Ami furcsa volt először, hogy nem osztályok vannak, hanem csak évfolyam és állandó osztálytermünk sosem. Fix órarend sincs, hanem magam által választott tárgyak alapján szervezték meg nekem (nagyobb a választék, mint otthon van pluszban pedagógia és politika is). A tanárok nagyon kedvesek, bár inkább vendégként, mint valódi diákként kezelnek, ennek ellenére semmi kivételezést, gonoszkodást nem tapasztaltam. A német nyelvtudásom rengeteget fejlődött, rövid idő alatt képessé váltam a televízió és a rádió megértésére. A családom nagyon kedves velem, és bár nincs velem egykorú testvérem, de azért jól érzem magam köztük. A sportlehetőségek itt viszonylag korlátozottak, mivel kisvárosról van szó, ennek ellenére beléptem a helyi úszószövetségbe. Voltam már Berlinben és Wolfsburgban, mindkétszer a fogadócsaládommal. Otthonról leginkább a barátaim és a családom hiányzik. Ennek ellenére különösebb honvágyam nem volt. Úgy gondolom, hogy ezt az egy évet arra tettem fel, hogy megtanuljak jól németül. A családommal heti egyszer Skypolok néha e-maileztünk, és megegyeztünk, hogy csak vészhelyzetben telefonálok haza (erre nem volt szükség). Kezdeti nehézségeim, a német nyelvvel voltak, de ezt könnyen áthidaltam az angoltudásommal, lévén idekint szinte mindenki tud egy kicsit angolul.
Szőke-Kis Bernadett élménybeszámolója Németországból
Mivel Magyarországon is egy német két tanítási nyelvű gimnáziumban tanultam, többször is volt lehetőségem egy pár nap eltöltésére Németországban. Egyszerűen magával ragadott az ország hangulata, az emberek természete, egy igazi Németország-freak lettem, így egyáltalán nem volt kérdés, hogy hová utazom.
Ami legelőször megdöbbentett a német rendszerben, hogy tanár és diák teljes mértékben együtt dolgozik. Itt nem ismerik a száraz, unalmas és hosszú előadásokat, mindenki bele van vonva az órák menetébe. Igyekeznek a tanítás folyamán mindent feldolgozni, kevés az önálló, otthoni munka.
Mivel hosszabb ideje és intenzíven tanultam a nyelvet, már akkor is jól boldogultam amikor kiutaztam, mégis hihetetlen fejlődésen mentem keresztül. Az ember észre sem veszi, de elkezdi használni a hallott szavakat, kifejezéseket, többet ért, folyékonyabban és gyorsabban beszél. Még ha nem is 100%os nyelvtannal vagy mindenféle akcentus nélkül beszélek, eljutottam odáig hogy szinte minden helyzetben megértettem magam, illetve megértettem másokat.
A családom egyszerűen fantasztikus volt, kedvesek, barátságosak. Hihetetlen nagy szerencsém volt velük, egyszerűen jól összeillettünk. A németek alapvetően barátságosak, még ha eleinte valamivel távolságtartóbbak is mint a magyar emberek.
Szerintem ha egy család önként jelentkezik egy ilyen programra, azért teszi, mert örömét leli benne, és szeretettel várja a kiutazókat.
A szabadidőm nagy részét barátokkal vagy a vendéglátó családdal töltöttem. Persze valamennyi időt szánni kell az iskolára is, de mindig akadt valami program, amin részt lehetett venni. Különböző fesztiválok, születésnap, pizzázás, mozi, vagy egyszerű baráti összeröffenés egy kicsit lazulni, Németországban tényleg pezseg az élet!
Viszonylag sokat utaztam, a vendéglátó családom sok mindent megmutatott nekem. Lüdinghausenben, Münster mellett éltem, de elvittek Berlinbe, Stuttgartba, Brémába, jártunk Hammban és Kölnben. A barátaimmal csak a környéken utazgattunk, Dortmundban, Münsterben és Essenben voltunk.
Nem igazán volt honvágyam. Annyi minden történt és olyan gyorsan, hogy egyszerűen nem volt idő rá. Persze gondoltam az otthoni barátaimra, néha beszéltem a szüleimmel, de egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy idő előtt visszamenjek. Felfogás kérdése az egész, addig kell teljes bedobással élni az életet itt, amíg van rá lehetőség, később minden percet megbánnék, amit honvággyal töltöttem.
A vendéglátó öcsémmel nem volt túl jó a kapcsolatunk, de ez sem volt olyan különösen nagy nehézség. Mélypontok mindig akadtak, megtanultunk túllépni rajtuk.
Azt gondolom, hogy aki vállalja a programot, annak ez lesz élete legnagyobb kalandja.
Glózer Gergő beszámolója Németországból
Sziasztok!
Engem Glózer Gergőnek hívnak és a 2011/2012-es évemet töltöm Németországban.
2011. augusztus 3-án utaztam ki és valószínűleg a nyár középen fogok haza menni.
Mindenkiben felmerül a kérdés: De honnan jött az ötlet és miért pont Németország?
Az ötlet az egyik akkori évfolyamtársamtól jött, aki ugyanígy egy tanévet töltött Németországban. Rengeteget kérdeztem őt, hogy hogy érezte magát amíg kint volt és csak támogatni tudta az ötletet, hogy jelentkezzek én is. Mivel általános iskolás korom óta tanulok németül, nem csoda, hogy ’Németország-freak’ lettem. Mit jelent ez? Mindent tudni akartam az országról, hogy miben tér el a német hétköznap a mi megszokottunktól, mit csinálnak másképp. Ezelőtt még egyáltalán nem jártam német nyelvet beszélő országban, így még inkább jönni akartam.
Természetesen, én is, mint minden német diák, a hétköznapjaim nagy részét iskolában töltöm. Németországban semmi sem olyan kötött, mint például nálunk az iskola kezdése, ill. befejezése. Itt ez mindig más dátumra esik. Valamint a tanítás sem mindig a megszokott 8 órakor kezdődik. Az én iskolámban 7:35-kor kezdődik a tanítás és átlagosan napi 6-8 órám van, de pl. hétfőn 10 órám van, ami azt jelenti, hogy kb. 17:00-kor érek haza. Mivel én 11. osztályba járok, ami már Németországban úgynevezett Oberstufe-nek, tehát felsőfoknak/szintnek számít, nincsenek állandó osztályok, hanem különböző csoportokra vagyunk osztva, amelyeknek létszáma nagyjából megegyező, 15-20 fő.
Először tartottam tőle, hogy hogy fognak fogadni az iskolában, de nem kellett ettől félnem, hiszen már az első nap nagyon nyíltak voltak felém, és barátkoztak velem.
A tanárok is rendkívül kedvesek, és figyelembe veszik, hogy Te nem német vagy, hanem cserediák.
Amikor kijöttem Németországba, egész jól beszéltem már a nyelvet, ami azt jelenti, hogy középfokú nyelvvizsgát szerezhettem volna. Igaz, először akadtak problémáim a megértéssel illetve egy kicsit a kommunikációval is, hiszen az embernek fel kell vennie egy másik ország ritmusát, szokásait. Fél éve vagyok kint, de ha visszaolvasom, hogy miket írtam azelőtt, mielőtt kijöttem volna…elég kirívó a fejlődés.
Szabad időmben általában a barátaimmal vagyok, mozizunk, vagy egyszerűen beülünk valahova. Legutóbb korizni voltunk például!
A fogadó család, akiknél lakom, bátran kijelenthetem, hogy Németország legjobb fogadó családja. 3 kisöcsém van, akikkel elég sok időt töltök, hiszen nagyon szeretnek engem. A gyerekek miatt is (és persze miattam is) sok a családi program, amik mindig nagyon jók. Ha éppen semmi programunk nincs, itthon tv-zünk vagy beszélgetünk egy tea mellett. Nagyon nagy szerencsém van, mert a családdal sok helyre el tudok jutni. Például voltam már Hamburgban és Kölnben, valamint májusban utazunk Berlinbe, és nyár elején pedig az Északi-tengerhez. Nagyon fontosnak tartom, hogy a német fővárost megnézhetem, ha már itt vagyok.
A másik nagyon fontos kérdés, ami felmerülhet bennetek: Nincs honvágyad? Természetesen az első 2 hét nagyon rossz volt számomra, abba akartam hagyni a programot és hazamenni. De ilyenkor nem kell megijedni, ez mindenkivel így van, de utána lassan feloldódsz, és élvezni fogod az “új” életed! A mai napra már teljesen elmúlt a honvágy, olyan jól érzem magam.
Mit tudnék Nektek tanácsolni? Ez egy olyan élmény lesz számotokra, amit sosem fogtok elfelejteni.
