Vigyázzunk egymásra!

Monday 30 november 2020
Hírlevelünkben, a honlapunkon, valamint a Facebook és Instagram oldalainkon március óta olvashattátok, hogy miként alakult csereprogramjaink sorsa a járványhelyzet alatt, és láthatjátok, hogy mi nem adtuk fel. Ehhez persze az kellett, hogy diákjaink sem adják fel és nem is tették. A szabályok betartásával, szigorú óvintézkedések mellett idén is megközelítőleg ugyanakkora arányban utaztak ki diákok az into cégcsoport irodáin keresztül, mint a tavalyi évben, mikor még nem is hallottunk a korona vírusról. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden egyes szülőnek, diáknak és érdeklődőnek, akik megtiszteltek minket bizalmukkal. Igyekszünk megszolgálni és kiérdemelni a további bizalmatokat is.
Büszkék vagyunk rá, hogy jelentkezőink ebben a kihívásokkal teli időszakban is rendkívül magas arányban kitartottak álmaik mellett és így együtt haladhatunk tovább azok megvalósítása felé. Sok feladat és kihívás áll még előttünk, amíg ez a járvány véget ér és reméljük, hogy a 2021-es kiutazásoknál a Covid-19 már csak egy rossz emlék lesz. Interjúinkat, ingyenes tanácsadásainkat az elkövetkező pár hónapban csakis online tudjuk megtartani, valamint a jelentkezési folyamat is online, érintkezés mentesen történik. Diákjaink a programjuk alatt ugyanolyan biztonságban vannak, mint itthon. Ez mind csakis előnnyel jár, hiszen mindannyiunk közös érdeke, hogy leküzdjük a pandémia okozta nehézségeket és ne csak álmodjunk egy sikeres cserediák programról, hanem valóra is váltsuk azt! Don’t Dream it, Do it!