Olaszorszàgot vàlasztottam több dolog miatt is. Az emberek nyitottak, jòkedvűek, baràtsàgosak; az orszàg gyönyörű. Voltam màr itt a kiutazàsom előtt többször is, de mindig lemaradt valami, amit meg akartam nèzni, csak nem volt rà elèg idő. Először ugyan elgondolkodtam rajta, hogy menjek-e angol nyelvterületre, de aztàn ùgy döntöttem, angolul majd megtanulok otthon. Jòl döntöttem, mert nagyon tetszik a nyelv, ès a sok igeidőtől eltekintve elèg hamar ràkap az ember.
Az iskola, az olaszoknál is iskola... Azt tanultuk, amit a tanàrok tanìtanak. Különbsèg, hogy szombaton is van tanìtàs, ès iskolàtól függően, egy-kèt dèlutàn is. Én kèpzőművèszeti iskolàba jártam, ìgy kètszer egy hèten hàrom-hàrom òràm volt dèlutàn. Az alap tantàrgyakon kìvül volt mèg filozòfia, hittan, viszont nem volt nyelvtan. Persze irodalom igen. A filozòfiàval meg lehetett küzdeni, akkor is, ha valaki nem szereti, ès a hittantòl sem kell megrèmülni, mivel nem csak a katolikus hitet oktatjàk, hanem mindent egy kicsit, ìgy teljesen ùj "vilàgokròl" tanult az ember. A szabàlyok olyanok, mint nàlunk, viselkedni tudni kell. Menza nem volt nálunk, csak bàr, amit a 3. òra utàni szünetben (csak ekkor van szünet, 10-15 perc) nem lehetett felismerni, mert mindenki ott van. Megettük az uzsonnànkat, amit àltalàban nem otthonròl hoztunk, hanem vettünk egy pizzàt, egy szendvicset, majd beszèlünk, beszèlünk, beszèlünk. Testnevelès òrànk volt, viszont nincs dèlutàni sport. Nàlunk voltak rajzszakkörök, szobràsz szakkörök, de màs nem.
A nyelvet nem nagyon beszèltem mikor kiutaztam. Vagyis tanultam sokat, mielőtt kiutaztam volna, aztàn 3-4 hònapig nem beszèltem, vège lett az iskolànak, ìgy elèg sokmindent elfelejtettem. Mondjuk, hogy a nyelvtudàsommal nem tudtam elkavarodni az utcàn, tudtam kèrni a boltban, amit szerettem volna. Szerencsère a csalàdom mindig beszèlt, ìgy elèg hamar ràmragadt a nyelv. Persze azèrt nem volt elèg csak hallgatni, mert a sok igeidő összezavarja az embert. Vannak olyan dolgok, ami nekünk nem logikus, de, ez van. Ki kellett kapcsolnom a magyart, amikor elkezdtem beszèlni, ès akkor minden rendben volt. Aztán màr a magyarral lettek gondjaim. :)
Nekem nem volt fogadó testvèrem, egy hàzaspàr volt a fogadò csalàdom. Nem tùl fiatalok, de annàl fiatalosabb volt a felfogàsuk. Nagyon rendesek voltak velem, jò a kapcsolatunk a mai napig. Olyanok nekem, mint egy nagynèni ès nagybàcsi az unokahùggal. Szeretem a gyerekeket, de ùgy gondoltam, lènyegtelen, lesznek-e a csalàdban. Nem ettől jò egy fogadò csalàd. Olyan volt velük, mintha otthon lettem volna, kivettem a rèszem a hàzi munkàbòl, sokszor együtt főztünk, ami utàn mind a hàrman leültünk az asztalhoz, ès miközben jòìzűen ettünk, beszèlgettünk.
Mivel otthon tàncoltam, az első dolgaim közt volt, hogy Olaszországban is keressek egy tànciskolàt. Ez hàl’ Istennek sikerült, ott is baràtokra leltem. Sokszor az osztàlytàrsaimmal mentem csak ùgy sètàlni a központba, mint mindenki màs, vagy ha nem velük, akkor itt a közelben lakott egy mexikòi làny, aki ugyanùgy az into-val jott ki, ès vele mentünk valahovà. Vasàrnaponkènt a csalàddal sosem voltunk otthon, elmentünk a hegyekbe, ùj vàrosokba, egyszòval vilàgot làttunk.
Legtöbbször a csalàddal utaztunk. Vagy a hegyekbe, ahol mindig 2 mèter hò van, vagy èppen Triestet látogattuk meg, mikor, hogy. Az osztàllyal voltam Milànòban, ott csak egy napra, viszont màrcius elejèn volt egy öt napos osztàlykiràndulàs Ròmàban. Velencèt màr ismerem mint a tenyerem (mint Padovàt, ahol az iskolàm van), oda egyedül is sokszor elmentem, voltam màr Veronàban Trevisoban, stb..
Magyarorszàgròl legjobban az unokahùgom hiànyzott, aki a kiutazàsom előtt 2 hònappal született. Na ès a jò magyar hùsleves.:) Viszont honvàgyam nem volt. Anyàval beszèltem minden szombaton, a testvèreim, baràtaim minden hònapban egy jò hosszù összefoglalò levelet ìrtak nekem, ès kèsz. A program idején Olaszország volt a csalàdom, és ott voltak a baràtaim.
Jò tanàcs az mindig akad, amit aztàn valaki megfogad, valaki nem. Az enyèm az az, hogy ha itt vagytok, tènyleg foglalkozzatok az Ti csalàdotokkal, baràtaitokkal, ès ne mindig Magyarorszàggal.
Üdv, Viki
