Én személy szerint egy 1300 főt számláló szakközépiskolába kerültem, ahol a tanítás teljesen eltérően folyt, mint Magyarországon. Az iskola fél 9-kor kezdődik, és 60-50 perces tanítási órák vannak, a második óra után 10 perc szünettel. Hetente 2 napon kell egészen este 5-ig benn maradni, és ezeken a napokon 8 óránk volt, másfél órás ebédszünettel. Azokon a napokon mikor nem volt délután tanítás 13:10-kor végeztünk. Ezzel ellentétben, a fogadó nővérem gimnáziumában minden nap kivétel 1-2 alkalommal, délután egykor végeztek, és náluk is csak 1 szünet volt, ami ugyanúgy 10 perc. Osztálylétszám tekintetében kevesebben voltunk, átlagosan 18-20. A menzán való étkezés napi befizetéssel jár és helyben főzött, friss ételt szolgálnak fel. Iskolai szabályokról még nem hallottam, mert nem kerültem szembe a vezetőséggel. A tanárok elég eltérőek, vannak, akik kiválóan tanítanak, vannak, akik miatt még az olasz anyanyelvűek is panaszkodnak, hogy nem tudnak jegyzetelni, de elég családias hangulatban folytak az órák. Az egyetlen rossz dolog ebben a rendszerben az, hogy abban az egyetlen 10 perces pihenőben, mind az 1300 diák kiözönlik a folyosóra, és se hall, se lát módon közlekedik, hogy eljusson a büfébe, mosdóba, meg dohányozni 10 perc leforgása alatt.
3 évet tanultam már mikor kijöttem, és állíthatom hogy elég intenzív és kitűnő oktatásban volt részem, mert minden nehézség nélkül, megértettem mindent és válaszoltam is, csak bátorodnom kellett, hogy ne tartsam magamban a mondandómat, ha nem vagyok biztos a mondat nyelvtani helyességében. Ezt többé-kevésbé leküzdöttem, és aztán a szókincsem bővítésén dolgoztam a legtöbbet. :)
A családommal jól összehangolódtunk, és bár mindenki el volt foglalva a saját dolgával, hétvégenként gyakran mentünk túrázni, közös vacsorára barátokkal, vagy ha havazott, akkor szánkózni. Tehát zajlott az élet, nem unatkoztunk.
Szabadidőmben én általában kajakozni mentem, mert nagyon jól éreztem magam abban a társaságban, kedvesek, mindenben segíttek. De gyakran mentünk barátnőkkel kávézni egyet, sétálni a tóparton, közös osztályvacsorákat szerveztünk, vagy moziba jártunk.
Csak párszor utaztam, mert ahogy hűlt az idő nem mentünk kirándulni, de voltam hegyet mászni Deveroban, ugyanitt voltunk szánkózni és túrázni is. Premia termálfürdőjében is jártam egyik edzőtársnőmmel és családjával. Amikor csak szép napos idő van elmentünk sétálni a kutyákkal a közeli erdőbe.
Azt tudom hangoztatni, hogy el kell foglalni magunkat. Társaságba járni, olvasni, zenét hallgatni, mozi, egyebek. Ahol jól érzi magát az ember, jó társaságban, ott hamar elfelejti minden búját bánatát. De persze néha attól haza lehet telefonálni, hogy mi újság van. Nekem legjobban a mama húslevese és rántott csirkemell hiányzott, mert ugyan Olaszországban is nagyon finomakat főznek, de a sok tészta-tészta-pizza-tészta mégsem olyan volt, mint otthon.
Nehézséget csak az itteni tömegközlekedés okoz. Kis város, ritka helyi járatokkal. Ugyan fél óránként jött a busz, de az iskolai kicsengetések miatt éppen lekésed az előző buszt, és a következőre 20-25 percet várnod kell. Bár ezt meg lehet szokni, meg amikor jött a jó kis meleg idő akkor biciklire pattantam és nem kellett várnom senkire. Sőt azzal talán hamarabb hazaértem, még ha hegyre is kellett feltekernem.
Készüljetek fel, itt nagy az élet! És aztán mindent bele, vessétek bele magatokat az olasz élet forgatagába! :D
