A tanulás és az iskola eléggé különbözik az otthoni rendszertől. Vannak benne előnyök és hátrányok egyaránt. Én a fogadott testvéremmel egy osztályban jártam, amely az érettségi első évfolyama, bár azt tudni kell, hogy itt az érettségi csak 2 évig tart, ezért ez egy úgynevezett egyetemi felkészítő. Csak 2 osztályt kell kijárnod és előtte lévő osztályok már felkészítenek a nyelvekre és a tantárgyakra is. Két variáció közül is választhatsz: természettudományok vagy társadalomtudományok. A mi iskolánkban csak egy büfé volt és nem volt menza. A tanárok nagyon barátságosak és nagyon jók, sokat tanulhat tőlük az ember. Az osztályzás szabályai viszont nagyon eltérőek: 10-es pontszámozás van és 3 részre van osztva egy tanév, amely 3 részén egy-egy vizsgát kell tenned minden tantárgyból és csak az utolsó egész éves végső vizsgán múlik, hogy elvégzed-e a tanévet vagy sem. Előtte viszont a tanártól függ, hogy lesznek-e szakasz vizsgák vagy sem. Tehát ha nem szokod meg, hogy tanulnod kell, de másnap nem kérdeznek, sajnálatos módon azt az anyagrészt elveszítheted. A diákok öltözködése is más. Ők inkább az utcán, az iskolán kívül öltöznek fel jobban, az iskolába pedig laza, sportosabb öltözetet hordanak. Egy tanóra pedig 60 perces és nincsenek köztük szünetek csak a 3. óra után, ahol az anyuka által készített szendvicset és üdítőt fogyaszthatod el 30 perc alatt, majd újabb 3 óra vár rád. Az iskolán belül nincsen sok sportválasztási lehetőség: foci, röplabda, kosárlabda, és különféle szakkörök: matematika, nyelvtan. Az osztálylétszám pedig körülbelül 20-25 fő, de általában 20 körüli.
Én mielőtt kijöttem volna, tanultam a nyelvet 2 évig, de nagyon sokan jöttek ki úgy, hogy egyáltalán nem beszéltek semmi vagy csak nagyon keveset. Viszont a fejlődés határozottan látható már 1 hónap után. Azt mondták nekem, hogy nagyon jól és szépen beszélek, és véleményem és barátaim véleménye szerint nagyon sokat fejlődtem. Úgy érzem ez az akarattól is függ. Beszélned kell, még ha hibázol is, és nem kell megijedned ha kijavítanak, hidd el csak segítenek és nem bántanak!
A fogadó családom nagyszerű volt. Kedves és egyszerűen csak fantasztikusak. Órákig tudnék mesélni róluk. 2 fiútestvérem és 1 lánytestvérem volt. De csak a legfiatalabb fiú élt otthon a szülőkkel és én. Nagyon segítőkészek és rendesek voltak velem, olyanok voltak a számomra, mint egy igazi család. Nagyon hálás vagyok nekik mindenért, amit tettek értem és szerencsésebbnek nem is mondhattam volna magamat. Vannak viszont különféle szokások és szabályok, amik nálunk nem megszokottak és ezt el kell fogadni, hiszen egy másik országban éltem. Igazából minden a kitartáson és végtére is Tőled függ. Nem szabad visszaélni a jószívűségükkel és bármennyire is rosszul hangzik, de neked kell alkalmazkodnod. De hidd el ha türelmes vagy és kedves, minden csodásan fog alakulni, nekem is pont ilyen volt minden, egyszerűen tökéletes és mesés.
Az szabadidő nagyon sok mindentől függ. Attól, hogy milyen messze laksz a várostól és attól is, hogy milyen sűrűn járnak az autóbuszok. A sok tanulás miatt volt túl sok szabadidőm, de ez könnyen pótolható a hétvégeken, ahol rendszerint barátokkal voltam, akikkel általában beültünk egy kávézóba meginni egy üdítőt és megenni a hozzájáró tapast és órákig beszélgettünk vagy moziba mentünk. Hét közben viszont mikor időm volt, eljártam egy edzőterembe spinning órákra és az egyik barátnőmmel flamencót is tanultam. Igazából lehetőséged nyílik bármilyen sportot űzni és hangszeren játszani vagy esetleg latin táncokat tanulni vagy flamnecót, ha kedved tartja.
Szerencsésnek érzem magamat azért is, mert a nagyon jó barátokra tettem szert, akikkel meglátogattuk ennek a lenyűgöző országnak más városait is. Megnéztük Cádit, Gibraltált és Sevillát és megismertük hagyományait és gyönyörű vidékeit. A családdal kiélveztük a napsütötte tengerpart élményét Malagában és ellátogattunk a Sierra de Nevada hegység kisebb falvaiba is, amely elképesztő kilátásokkal gazdagított minket.
Hogy mi hiányzott a legjobban Magyarországról? Természetes minden, ami hozzám tartozik: a barátok, a családom, az ismerősök, az otthonom, az ismert helyek. De honvágyat sohasem érzékeltem. Úgy érzem,hogy már le tudnám élni itt az életemet, persze a hiányolt személyek és dolgok hiánya nélkül könnyebb lenne.:)
Igazából csak egyetlen egy dolog okozott nehézséget, mégpedig annak a tudata, hogy majd itt kell hagynom ezt a csodálatos országot.
Csak egyetlen dolgot szeretnék a kiutazóknak mondani, amit már sokszor hallottak és még többször fognak. Legyetek mindig kitartóak és nyitottak! Élvezzétek a kinti életet, mert hamar elszáll! És mindig gondolkozzatok pozitívan!
Sok sikert kívánok! :)
